Vonzás

Misztikus szerelmi történet, melyben főhősnőnk, Angela tengerészgyalogos férje távollétét kihasználva úgy dönt, befejezi sok éve félbehagyott egyetemi tanulmányait. Sorsszerű találkozása az antropológia professzorával elemi erővel hat az asszonyra, és alapjaiban forgatja fel szigorúan kontrollált életét.

Meg kell birkóznia mély és megmagyarázhatatlan érzéseivel a férfi iránt valamint a bűntudattal, ami mázsás súlyként nehezedik rá. Megrémíti az érzés, hogy nem először találkoztak...

Részletek a Vonzás című novellámból

Negev-sivatag, kr. E. 10.

A sátor északi oldala meg-meglibbent a feltámadó forró szélben. Iszonyatos hőség uralkodott, amely még az alkonyat beálltával sem csitult.

Keyah gyolcskendőjével megtörölte verejtékben fürdő homlokát. Sérült térde szaggató fájdalommal jelezte az idő változását. Végre fordul a szél – gondolta megkönnyebbülten felsóhajtva. Hamarosan itt a forróság vége, közeleg az esős évszak.

A karavánszeráj Haluzából Shivtába igyekezett, értékes rakományával a tömjénúton haladva.

A sátor oldalának támaszkodva hallgatta a karavántábor esti neszeit, a szolgálók hangos panaszkodását, uraik fel-felhangzó kiáltását. A rézibrikben készülő kardamom tea fűszeres illata járta át a forró levegőt. Vacsorához készült a tábor, már sült a lepénykenyér, a khubez és előkerült a maradék szárított kecskehús is. A férfitól néhány lépésnyire az egyik szolgáló épp a friss, hűvös vízbe mártotta fejfedőjét, aztán a fejébe csapta, patakokban folyt le a víz az arcán és a tarkóján.

A sivatagban drága kincs volt a víz, amit jól be kellett osztani. A nomád nabateusok karavánútjai során az elrejtett vízgyűjtő ciszternák vízkészlete biztosította a túlélést a kietlen vidéken.

A férfi a kecskeszőrből szőtt sátor durva falához tapasztotta fülét, de egyetlen hang sem hallatszott odabentről. Mielőtt bement, bevizezte kendőjét és áttörölte az arcát és a homlokát. Jólesett felforrósodott bőrének a nedves kendő hűvössége.

A sátorban szinte vágni lehetett a nehéz, forró levegőt. A félhomályban odaosont gazdája fekvőalkalmatosságához. Az idős férfi a hátán feküdt, felületesen lélegzett, úgy tűnt sikerült álomba merülnie. Keyah óvatosan áttörölte gazdája homlokát a benedvesített kendővel.

Emberpróbáló nap volt ez mindannyiuk számára, de az idős embert még inkább megviselte. Nem hiszem, hogy sokáig húzza – futott át a szolga agyán.

Neeta távozása óta csak árnyéka önmagának. Pedig a lány volt a mindene. Az iránta érzett szerelme adott értelmet lassan tovatűnő élete utolsó napjainak. Zenon megmoccant, felemelte fejét, felnyitotta elnehezült szemeit. Keyah, a hűséges szolga arca derengett fel előtte.

           - Neeta? – szólongatta kedvesét, de hű társa szeméből kiolvashatta a választ. Visszahanyatlott a párnájára, ahogy a hűvös selyem a nyakához ért, megborzongott.

A szolga feléje nyújtotta a korsó friss vizet, amit az imént szerzett, de Zenon visszautasította. Már nem gyötörte sem az éhség, sem a szomjúság. A sajgó fájdalom a mellkasában, csak az múlna már. Megkönnyebbülésért sóvárgott, ami csak nem akart elérkezni. Minden homályos gondolata Neeta körül forgott. Csak utoljára láthatná az arcát. Akkor könnyebben megbékélne sorsával.

Szüntelenül őt látta maga előtt, karnyújtásnyira, mintha megérinthetné. Lágyan leomló fekete haját, fahéjszínű bőrét, a határozott vonalú sötét szemöldök alatt megcsillanó kávébarna szempárt.

Amikor a lány berobbant az életébe, már lemondott a szerelemről, a boldogság illúziójáról. A fiatal szépség olthatatlan szerelmet ébresztett az idősödő férfiban, aki azt hitte megtért az istenekhez, mikor úgy tűnt, Neeta viszonozza érzéseit.

Nem értette, hogyan történhetett meg mindez egy javakorabeli férfival. Állandó készenlétben várta, mikor un rá a lány, s hagyja el egy életerős fiatalemberért.

De Neeta maradt, a legboldogabb hónapokkal megajándékozva Zenont, aki lassan kezdett hinni benne, hogy örökké együtt maradhatnak. A boldogságuknak a lány bátyja vetett véget, aki rájuk talált, és erővel magával vitte engedetlen húgát, aki apjuk parancsa ellenére lett a felesége.

Az apát nem hatotta meg a kereskedő gazdagsága, melyet tömjén, mirha és balzsam szállításával teremtett meg. Egy kevésbé tehetős, ám komoly befolyással rendelkező férfiúnak szánta egyetlen leányát. Még a fülében csengett a lány kétségbeesett sikoltozása, amikor fivére egy tevére kötözve magával vitte.

Régóta figyelhették őket, mivel pont akkor rontottak rájuk, amikor a harcosai előrevonultak, a karavánút következő állomására, hogy ott várják be őket. Zenon tehetetlenül állva nézte, amint szerelmét elhurcolják, farkasszemet nézve a rámeredő görbepengéjű kardokra. Fittyet hányva a rászegeződő pengéknek, a lány után vetette volna magát, ha szolgája az utolsó pillanatban félre nem rántja, s beáll eléje mintegy élő védőpajzsként.

Amikor a kis karaván eltűnt a folyton mozgó homokbuckák mögött és egyedül maradtak Keyah-val, térdre rogyott, keservesen zokogni kezdett az isteneket szidalmazva, akik boldogságával együtt elhagyták.

Keyah megigazította a feje alját és meglazította a haldokló gazdag aranyhímzéssel díszített köntösét. Zenon pár pillanat erejéig felnyitotta szemeit, kis időre még visszatért ebbe a világba, miközben lehunyt szemhéja mögött már a túlvilág derengett fel előtte. Az a világ, amelyben újra együtt lehetnek Neetával.

 - Dushara segíts! – hangzott az öregember utolsó fohásza, majd ismét elveszítette öntudatát. Az utolsó kép, ami beégett a retinájába, Neeta boldogan mosolygó arcmása volt. Mire rájuk ereszkedett a sötétség, Zenon már átkelt, egy boldogabb világ fogadta magába meggyötört lelkét.

Black Hawk Egyetem, Moline, Illinois

2010. Január 11.

A folyosó pillanatok alatt megtelt az előadóteremből kiáramló diákok sokaságával. Jenkins professzor előadásai rendkívüli népszerűségnek örvendtek a kulturális antropológia szakos hallgatók körében. A zsúfolásig megtelt előadó egyaránt szólt a professzor zseniális elméjének és vonzó külsejének.

Egy csapat lány egyszerre fordult a teremből kisiető tanár nyúlánk alakja után, mintha dróton rángatták volna őket. A fiatalember után indultak, a tágas, diákoktól hemzsegő folyosón tisztes távolból követték. Majdnem fellökték a fiatal nőt, aki a többedmagával várakozott a tanulmányi iroda ajtaja előtt.

Angela kissé bosszúsan nézett fel a kezében tartott papírokból, amikor is a lányok előtt lavírozó férfira lett figyelmes. Azonnal feltűnt neki, hogy milyen magas és alig várta, hogy megforduljon és az arcát is szemügyre vehesse. A nagy bámészkodásban összerezzent, amikor a mögötte álló srác megbökte a vállát, hogy felhívja a figyelmét, ideje lenne előre lépnie. Elégedetten nyugtázta, hogy már csak ketten várakoznak, majd újra a folyosót pásztázta.

Szerencséjére a férfi megtorpant, mivel egy újabb előadásról szabadultak ki a diákok, elzárva a folyosót a továbbhaladás elől. Maga sem tudta miért meredt megbabonázva az idegen hátára. De nem tudta róla levenni a szemét. Végignézett sötét, tarkóig lenőtt hullámos haján, hosszú, vékony nyakán, világoskék ingén, drapp vászonnadrágján.

A férfi a kezében tartott könyvkupacot egyensúlyozva megpróbált átfurakodni a hallgatók között, könnyed léptekkel haladva távolodott tőle. Jelenleg mindennél jobban szeretett volna utána eredni, és kis híján el is indult, ám ekkor nyílt az iroda ajtaja, végre ő került sorra. Kelletlenül lépett be az ajtón, még egy utolsó, kétségbeesett pillantás küldve az ismeretlen felé. Nagyon remélte, hogy hamarosan viszontlátja.

2010. MÁRCIUS 31.

Hevesen dobogó szívvel álldogált Jenkins professzor irodája előtt.

LIAM JENKINS

Professzor

KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA TANSZÉK

állt a fényes réz névtáblán.

Liam? - csodálkozott rá a férfi keresztnevére, akivel muszáj lenne beszélnie, ha össze tudná szedni a bátorságát, és végre bekopogna. Egyszerűen képtelen volt egy helyben állni, fel-alá kezdett járkálni a folyosón.

Szedd már össze magad! Úgy viselkedsz, mint egy hülye kamasz – korholta gondolatban magát. Menni fog.

Néhány mély lélegzetvétel után behunyta a szemét, majd két pillanattal később remegő kézzel bekopogott.

Nem érkezett válasz, így óvatosan benyitott. A tanár neki háttal ült, az íróasztala valami érthetetlen okból a falnak támaszkodott. A férfi székével félig megfordulva intett neki, hogy üljön le, anélkül, hogy egy pillanatra is felnézett volna. A laptopja kötötte le minden figyelmét.

Angela leült az elnyűtt faszékre, mely hatalmasat reccsent alatta. Igyekezett minél kevesebbet mocorogni. Szorongva várta a pillanatot, amikor is a professzor végre figyelemre méltatja. Izzadó tenyerét a nadrágjába törölte, s várt.

Jenkins professzor feszült figyelemmel meredt a laptop kijelzőjére. Bal keze mutatóujját a görgetősáv felett tartotta, jobb kezével az asztal lapján dobolt. Angelának egyre inkább úgy tűnt, hiába nagy koponya a professzor, az elemi udvariasság nem szerepelt a tanrendjében.

  - Igen? – fordult felé hirtelen a tanár. – Mit tehetek Önért? – kérdezte enyhe türelmetlen éllel a hangjában, miközben futólag végigmérte a vele szemben ülő nőt.

Angelának fogalma sem volt róla, hogy a látvány elnyerte-e a tetszését. A tekintetéből semmit nem tudott kiolvasni. Egyáltalán semmit.

A fiatalasszony fehér bőre vörösre gyúlt, érezte, amiként a forróság átfut rajta. A tenyere megint elkezdett izzadni. Zavarában tökéletesen kiment a fejéből, hogy minek kereste fel a tanárt. Erősen összpontosított és szép lassan kezdett derengeni a dolog.

    - Angela Tyler vagyok. A vizsgáimról lenne szó. Mint tudja, a félév elején jöttem át a Pennsylvaniáról. Két vizsgám is hiányzik, ami itt kötelező. Szeretném megbeszélni Önnel, kell-e különbözeti vizsgát tennem – nyögte ki végül.

Dehogy tudja. Sejtelme sincs, hogy ki vagyok, és mit akarok tőle. A férfi egyáltalán nem úgy nézett rá, mintha nem az újdonság erejével hatottak volna rá a fiatalasszony által elmondottak.

Jenkins professzor, vagyis Liam összeráncolt szemöldökkel nézett a piros arcú nőre.

      - Értem. Ez esetben kérem, adja le a titkárnőmnek az előző félévi tantárgyait és vizsgaeredményeit. Átnézem ezeket és eldöntöm, hogyan lenne a legcélszerűbb pótolnia a lemaradását. - Megfelel ez Önnek? – hangzott a kérdés, melyben a búcsúzás is benne rejlett.

Angela némán bólintott, és a férfi már vissza is fordult az asztalához. Tudomást sem vett a zavartan rámeredő nőre, aki lassan összekanalazta magát, és igyekezett hangtalanul kiosonni a folyosóra. Odakint háttal az ajtónak dőlt és próbálta megzabolázni hevesen lüktető szívét. Ez remekül ment – gondolta nagy adag iróniával. Olyan érzés fogta el, mintha atomjaira készülne szétesni a teste. A lelkét üresség öntötte el. Amikor vele volt, mintha egy egész fele lett volna, belekóstolhatott a teljességbe, most pedig őnélküle, csak egy tökéletlen, csonka félember.

2010. Május 26.

Angela hirtelen felriadt, és azonnal olyan éber lett, mintha egy percet sem aludt volna. Fülelt, kereste a zaj forrását, ami felébresztette. De a szobája és a folyosó is éjszakai csendbe burkolózott.

Megnyugodva hanyatlott vissza a párnájára, és behunyta a szemét. Mivel így sem sikerült álomba merülnie, jobb oldalára fordult, párnáját félbehajtotta, hogy magasabban legyen a feje. Teltek a percek, de még mindig ébren volt. Végül megpróbálkozott a meditálással, hátha közben sikerül elaludnia. Szorosan behunyta szemeit, mélyen és egyenletesen próbált lélegzeni. Elméje lassan elcsitult, gondolatai céltalanul kavarogtak.

Egyszerre úgy érezte nincs egyedül a szobában. Lassan felnyitotta lecsukódó szemeit. Hirtelen nem tudta eldönteni, ébren van vagy álmodik. Puha meleg bőrt érzett a feje alatt, egy férfi meztelen mellkasán feküdt, aki óvón átölelte. Korábban soha nem tapasztalt jóleső melegség árasztotta el a meghitt jelenet hatására. Minden érzéke számára tökéletesen valóságosnak tűnt az élmény. Érezte a férfi szívének erős, egyenletes dobbanásait. Még szorosabban bújt hozzá, azt kívánta, hogy összeolvadhasson vele, egy testté, egy lélekké váljanak.

Felemelte a fejét, hogy a férfi arcát is megláthassa, bár pontosan tudta kinek a karjaiban ébredt. Zöldesbarna szempár nézett Angelára, mérhetetlen gyengédséggel.

El sem tudta képzelni, hogy ennyi szeretet áradhat Liam többnyire szigorú szemeiből. Pillantásába a gyengédségen kívül némi bocsánatkérés keveredett.

           -   Ugye nem ítélsz el? – kérdezte bársonyos mély hangján az asszonytól. – Amiatt, hogy elhagytalak.

Angela nem igazán tudta hová tenni a férfi kérdését, de szinte azonnal válaszolt:

           -   Hogy ítélhetnélek el? Hiszen szeretlek.

Liam még szorosabban ölelte magához, arcát Angela félhosszú, sötétbarna hajába fúrva. A nő szemei maguktól lecsukódtak, s teljes szívéből élvezte a valódi boldogság áldott pillanatait. Azután amilyen hirtelen kezdődött, olyan hirtelen foszlott szerteszét az álom. Angela újra a párnája hűvös anyagát érezte a tarkója alatt. A csodálatos álom vagy látomás elillant. Megint egyedül feküdt az ágyában. Újra egymaga volt.

Aznap az álma töltötte be a gondolatait. Megpróbált a házi dolgozatára koncentrálni, de egyetlen sort sem írt. A laptopja monitorján megnyitott dokumentum üresen meredt rá.

Nem tudott napirendre térni fölötte. Annyira valóságosnak tűnt. Érezte Liam bőrének melegségét, szíve minden egyes dobbanását. A lelke mélyén sejtette, hogy nem álom volt. Valóságosabbnak tetszett a valódi élete történéseinél is. Minden eddiginél, amit valaha átélt.

Talán pár perc erejéig egy másik világban járt, ahol ők ketten egy párt alkotnak? Esetleg egy másik dimenzióba került? Lehetséges mindez egyáltalán?

Egy-két éve elkezdett érdeklődni a spirituális dolgok iránt. Elolvasott néhány, a témába vágó könyvet, de egészen más volt olvasni ezekről az élményekről, mint átélni. Maga sem tudta már, mit higgyen. Bárcsak beszélhetnék valakivel. Ha megoszthatnám valakivel ezt az egészet! Istenem, segíts! – fohászkodott, miközben keserű könnycseppek gördültek végig az arcán.

2010. Április 20.        

Aznap álmodott először a férfival, azután a borzalmas találkozás utáni éjjelen.

Sosem felejti el azt az álmát, ami olyan valóságosnak tűnt. Megborzongott, ahogy visszaemlékezett a fájdalomra, ami a sivatag láttán rátört. Nem tudta honnan eredt, de szinte fizikai fájdalom járta át egész valóját.

Egy sivatagban állt, körös-körül aranyszínű homokbuckák. A távolban egy sátor képe derengett fel, mintegy délibábként hullámzott előtte. A forróság és a szomjúság gyötörte, de volt még valami más is. Egy lány alakja tűnt fel, akit csak homályosan látott, mintha elfelejtette volna felvenni a kontaktlencséjét. Annyit azért ki tudott venni, hogy földig érő világos köntöst viselt. Sötét haja uszályként lobogott körülötte a szélben. A lány, még mielőtt alaposabban megnézhette volna, hátat fordított neki és eltűnt.

Ő ott állt egyes-egyedül az izzó sivatagban és térdre rogyott. Azután jött az a szörnyű fájdalom. Mintha izzó tőrt szúrtak volna a szívébe, az égető fájdalom szétterjedt az egész testére.

Izzadságban fürödve ébredt, s azon az éjszakán már nem jött álom a szemére.

Nem tudta hová tenni az álmot, ami azóta szinte minden éjszaka kísértette. Minden ugyanúgy zajlott, mint eddig, azonban egy új elem is megjelent benne. Jobban mondva egy új alak tűnt fel benne. Miután a lány elfordult, Liam képe bukkant fel előtte, aztán következett a fájdalom. Az sosem maradt ki belőle.

Folyton lelkiismeret-furdalás gyötörte, amikor Jimre gondolt. Már majd egy hónap telt el az utolsó beszélgetésük óta. Igazán szerette a férjét, és a világ összes kincséért sem bántotta volna meg szánt szándékkal. Ennek ellenére Liam, ahogy már magában hívta őt, elementáris erővel vonzotta. Még hasonlót sem érzett soha, és nem tudott mit kezdeni ezzel a kettősséggel, ami szüntelenül marcangolta. A legjobb az egészben – gondolta kinevetve saját magát – az, hogy észre sem vesz. Keresztülnéz rajtam, mintha nem is léteznék. És én mégis szeretem. Akaratom ellenére.

Bárcsak gyakrabban beszélhetnék Jimmel. Úgy könnyebb lenne.

Férje a haditengerészetnél szolgált, az USS SEAWOLF atom-tengeralattjárón. Titkos bevetéséken vettek részt, ritkán emelkedtek adásmagasságba. Szinte egyáltalán nem tudtak érintkezni, mindössze kéthavonta beszélhettek. Jimnek ráadásul ez volt az első éles bevetése. Angelának bele kellett törődnie, hogy fél évig nem láthatja férjét.

Végül úgy döntött, Jim távollétét kihasználva egy szemeszterre átigazol a Black Hawkra, ahol a Kulturális Antropológia tanszék messze földön híres volt. Itt a legkiválóbb szakemberektől tanulhat, ami a szakosodásnál előnyére válhat. Viszont megvolt az a hátránya, hogy egyetlen ismerőse vagy rokona sem akadt Moline-ban, így teljesen egyedül kellett boldogulnia.A helyzete azelőtt is elég komplikált volt, mielőtt Liam az életébe robbant. Azóta pedig még jobban összekavarodott minden.