- Jar, könyörgöm, legalább még egy kis levest egyél – kínálgatta öccsét Felicity egyre elkeseredettebben. – Így soha nem fogsz teljesen meggyógyulni. Muszáj minél előbb erőre kapnod.
- Figyelj, ha most azt következik, hogy berregő repülőt utánozva erőszakkal a számba tömsz még egy kanál levest, akkor inkább visszamegyek a kórházba.
Bár inkább mégsem. Clara nővér még partedlit is kötne a nyakamba – a fiú megborzongva gondolt az említett súlyemelőket is megszégyenítő idomokkal rendelkező hölgyre.
- Drága nővérkém, jól vagyok. Hidd már el végre.
Jarvis bűntudatosan pillantott testvére fáradtságtól és aggodalomtól elgyötört arcára, karikákkal árnyékolt sötétbarna szemeire.
- Tudod mit? Talán mégis igazad van. Kérhetnék még abból a finom levesből? – és várakozóan kitátotta a száját, Felicity-re mosolyogva.
Jarvis már több mint egy hete hazakerült a három hetes kórházi tartózkodást követően.
Felicity fogadott testvérét egy roppant egzotikus nevet viselő kórokozó; a nyugat-nílusi vírus gyűrte le, amellyel egy egyszerű szúnyogcsípés során fertőződött meg, amikor egy hétvégén meglátogatta régi középiskolai barátját Chicagóban. Ennek szövődményeként agyvelőgyulladás alakult ki nála, és nagyon szerencsésnek mondhatta magát, mert az orvosok kezdetben még nem voltak biztosak abban, hogy teljesen felépül.
Még elég gyenge volt és sokat kellett feküdnie, de ősszel már folytathatja egyetemi tanulmányait, mint másodéves a Black Hawk Egyetemen.
Jarvis építésznek tanult, remek műszaki érzékkel rendelkezett valamint rendkívül jól rajzolt. Felicity szerint akár grafikus is lehetett volna, de a fiatalembert az épületek nyűgözték le; nem számított milyen korban vagy stílusban épültek; folyton az építészeti szaklapokat bújta.
Felicity gyengéd tekintettel méregette öccsét, a nyakába lógó gesztenyebarna haját; melyet soha nem hagyott ilyen hosszúra nőni; helyes, sápadt arcát, melyből még feltűnőbben villant ki a kedves világoskék szempár.
A lány szerette volna megkérdezni, mi van Jarvis ex-barátnőjével, Courtney-val, aki régebben sok időt töltött náluk, de tudta, hogy testvére nem akar beszélni róla, sem arról mit történt köztük valójában, mi vezetett a szakításhoz. Felicity úgy vélte, ezúttal bölcsebb hallgatni, és elnyomta kíváncsiságát.
A Hart-testvérek kétszintes sorházban éltek egy csendes utcában, Silverline külső, kertvárosi részén. Olyan szerencsések voltak, hogy mindkét emelet az ő birtokukban volt. A takaros, különböző színűre festett sorházak mindegyikéhez néhány fokból álló antik kovácsoltvassal szegélyezett lépcső vezetett fel.
A házat szüleik hagyták a testvérpárra, akikről csak a közeli barátok tudták, hogy voltaképpen mostohatestvérek. Jarvis szülei, Martha és Jeffrey Hart kétéves korában fogadták örökbe Felicity-t. Ekkor Jarvis már majdnem egy éves volt, és szerették volna egy kistestvérrel megajándékozni, ám a végzet másképp akarta. Nagy örömmel fogadták be a bájos, vörös hajú kislányt, akit saját gyermekükként neveltek.
Felicity mindig is tudta, hogy nem a házaspár vér szerinti gyermeke, de ők négyen olyan szerető, meghitt családot alkottak, hogy ez sohasem volt téma közöttük. A lány csak nagy ritkán töprengett el azon, vajon kik lehetnek a biológiai szülei és milyen körülmények kényszerítették őket arra, hogy lemondjanak róla.
Jarvis ledőlt a kanapéra, laptopját az ölében tartva az e-mailjeit olvasgatta. A hosszú kórházban töltött hetek alatt számos üzenet gyűlt össze a virtuális postafiókjában, melyekre alig győzött válaszolni. Sokan aggódtak érte, a barátai és egyetemi csoporttársai közül.
Felicity a nappali hatalmas panoráma ablakához lépett, a függönyt kissé félrehúzva kinézett a nyári napfényben fürdő utcára. Ezekben a déli órákban elég kihalt képet mutatott az utca, csak néhány járókelő és elhaladó autó törte meg a csendet. A lány felfigyelt egy középkorú asszonyra, aki a házuk előtt fel-alá járkált, úgy tűnt mintha várna valakire.
A nő vastag, kötött kardigánt és palackzöld hosszú szoknyát viselt, ami furcsán hatott az augusztusi melegben. Az idegen ekkor váratlanul felnézett a ház ablakaira, egyenesen Felicity-re, mire a lány bűntudatosan, mintha leskelődésen kapták volna, visszarántotta a függönyt és ellépett az ablaktól.
A kis közjáték után a faliórára pillantva látta, hogy hamarosan indulnia kell a kórházba. Találkozója volt öccse kezelőorvosával, igyekeznie kellett, ha nem akart elkésni.
A kis közjáték után a faliórára pillantva látta, hogy hamarosan indulnia kell a kórházba. Találkozója volt öccse kezelőorvosával, igyekeznie kellett, ha nem akart elkésni.
