Csodára várva

Örömmel jelentem, hogy belevágtam abba a történetbe, melynek az ötlete hónapok óta nem hagy nyugodni. A végső lökést egy kedves amerikai íróbarátom, Christalyn Hope adta. 

A Csodára várva hamisítatlan szerelmi dráma, egy harmincas éveiben járó asszony viszonzatlan szerelmével a középpontjában. 

Kedvcsinálónak következzen egy rövid részlet:

Dühösen letörölte a könnycseppet, amely lassan legördült az arcán. A tehetetlenség, ami hónapok óta fojtogatta, apránként elszívva az életenergiája valamennyi cseppjét, most elborította. Tudata, az életösztönnel karöltve, eddig mindig megóvta a végső megoldástól. Ez idáig. Egy darabig csak ült az ágy szélén, maga elé meredve. Ráébredt, hogy a csoda, amire évek óta várt, nem fog bekövetkezni. Nincs értelme tovább várnia. Nincs mire.

Lassan felállt, kifejezéstelen arccal indult a pár lépésnyire lévő konyha felé. Pár pillanat erejéig nekitámaszkodott a fényes mahagóni pultnak, le sem véve a szemét a fehér nyelű késről. A húsz centis pengéjű húsvágó kés mintha magától csusszant volna a kezébe. Megbabonázva meredt a fényes acélpengére. Ahogy lépkedett a hálószoba felé, a korábbi heves és mindent elborító fájdalom fokozatosan eltompult. A megvetett ágyra dőlt, kezében a késsel egyensúlyozva. Óvatosan feljebb csusszant, fejét a hűvös selyempárnára hajtva.

A kés markolatán összezáródtak merev ujjai, a pengét szertartásos mozdulattal a mellkasára fektette.